A gyümölcstáplálás blogja - az egészségért és ízért

Gyümölcs-EXTRA

Gyümölcs-EXTRA

Tavaszi indulás v1: 2016.05.04.

2016. április 29. - CsendPenge

Megérkezett a tavasz, a meleg csalogatja-nyújtja a kipattant rügyekből a hajtásokat, lassan mindenhol elvirágzottak már a fák, és jó esetben a kis hajtások mellett ott vannak a picike gyümölcsök. Csupa-csupa tápanyag igényes rész, amelyek a korai stádium után méretben intenzív növekedésnek indulnak, ennek megfelelő tápanyag igényekkel. Minderre rácsapott a hideg idő és benne a fagy, extrém helyzetet teremtve szőlőben gyümölcsösben egyaránt, ahol minden tápanyag elkel, hogy megmaradjon a hajtás és/vagy a gyümölcs illetve fürt kezdemény.

v1: bejegyzés végén kiegészítve, a fórumban hasznos infók érkeztek, legyen meg itt is

Ráadásul nem csak az intenzív tápanyag igény az, ami "nehezíti" a helyzetet, van még egy dolog, ami "ellenünk" dolgozik, és ez a vegetatív részek, és azon belül is kifejezetten a (megmaradt) levél mérete. Ennek két oka is van, amelyek egyértelműen a mérethez köthetőek: a kis felület a fotoszintézis, és a kis felület a párologtatás szempontjából. Az elsőt talán nem is kell annyira kifejteni, kicsi a levél, kicsi a felület, kevesebb napsütést fog fel. A párologtatási szempont már némileg magyarázatra szorul: ennek az a lényege, hogy mekkora felületen párologtat a növény, ugyanis a lombnak a párologtatás fontos szerepe a gyökér segítésében, amelyik nem akármilyen munkát végez el: több méter magas vízoszlopot hoz létre, ráadásul nem csak a gravitáció ellen dolgozik, hanem a fa szállító szöveteibe is bele kell préselnie azt a vizet (amiben a tápanyag is van). Ebben segít sokat a lombkorona párologtató, vagyis szívó hatása, ami egyértelműen összefügg a felülettel (konkrét arányt nem ismerek, ezért nem is írok, gondolom valamennyire a lineáris körül lehet a dolog). De ilyenkor még nincs felület, nincs rásegítés a gyökérre, tehát kevesebb a víz és vele a tápanyag is (pláne ha alacsony a hőmérséklet, mint mostanában). Nos, erre tudunk rásegíteni mi, permetezéssel, ahol gyakorlatilag a felhasználás helyére juttatjuk a tápanyagot. Először következzen egy rövid felsorolás, hogy melyek az intenzív hajtás növekedés tápanyagai (gyakorlatilag mind). Akit nem érdekel az elmélet, az nyugodtan ugorjon a javaslat és dózis részhez.

Az intenzív növekedés tápelemei:

(itt csak a releváns részt emelem ki, a linkeken a bővebb leírás a kertészek kis/nagy áruházából a tápelemek leírása)

Nitrogén: a növekedés meghatározó eleme, hosszú leírás a linken, itt csak annyit emelnék ki, hogy sejtalkotó, enzimek, klorofill, fehérjék építőeleme, szerepe, jelenléte sokrétű, nem véletlenül az egyik leggyakrabban használt/emlegetett tápelem, ami szinte minden tápoldatban/műtrágyában benne van. Sajnos a túlzásba vitt nitrogén táplálással sok kárt is lehet okozni, de lombon ezt nehezebb elkövetni.

Foszfor: a növekedés meghatározó eleme, energiafolyamatok alapvető eleme, így igen fontos, gyakorlatilag minden rész növekedésében részt vesz, mégis leginkább a gyökér fejlődéséhez kötjük. Az biztos, hogy érdemes tavasszal előtérbe tolni a foszfort, lombon/talajon keresztül is, gyakorlatilag ez az időszak, amikor a legtöbb kell belőle, nem véletlen, hogy az összes starter (indító) műtrágya/tápoldat foszfor túlsúlyos. Szóval bármivel is lomb trágyázunk, érdemes plusz foszfort adni hozzá, már csak azért is, mert a talajban viszonylag lassú a mozgása.

Kálium: az életfolyamatokban mint szabályozó elem (pl. osztódó szövetek szabályozásában is :D ) vesz részt. Felvételének csúcsa a termés érés kezdetén van, de most is jól jön :)

Magnézium: a növekedés meghatározó eleme, többek között azért, mert klorofill építő elem és a foszfor és szénhidrát forgalomban is fontos része van. Az intenzív növekedésben a legnagyobb a felvétele.

Kén: számos élettani folyamatban szabályozó, illetve több enzim és fehérje, illetve növényi olajok alkotó része, a nitrogén hasznosulása szorosan összefügg vele. Mindezekből eredően a zavartalan növekedésben fontos szerepe van.

Vas: szerepe sokrétű, többek között a növekedéshez kapcsolódik, bár legismertebb a zöld színtestek képzésében betöltött szerepe, de hát ugye zavartalan fotoszintézis nélkül nincs zavartalan növekedés.

Réz: a növekedés meghatározó eleme, enzimalkotó és aktiváló, serkenti a fotoszintézist, és egy sor más folyamatban is részt vesz. Kiemelkedő szerepe van az intenzív növekedés idején, ekkora esik felvételének csúcsa is. Vannak kultúrák, amelyek teljes életciklusuk alatt igénylik a folyamatos rézellátást, pl. a paradicsom :) és hogy gyümölcsöket is említsek, rézigényesek még a csonthéjasok és almatermésűek. A növényvédő szerként kijuttatott réz is hasznosul tápanyagként, de kifejezetten ajánlott lombon keresztül alkalmazni, bár régi múltra tekint vissza mint növényvédő szer, szóval van belőle a talajban is. Azt mindenképpen vegyük figyelembe, hogy nem csak a kártevő baktériumokat pusztítja el, hanem a talajélet szempontjából hasznos és szükséges baktériumokat is, szóval mértékkel és inkább tápoldatban.

Mangán: gyümölcstermő növények életében játszik kiemelkedő szerepet, de zöldségek is érzékenyen reagálnak a hiányára. Érdemes odafigyelni, hogy ne maradjon el a megfelelő mangán pótlás.

Cink: a növekedés meghatározó eleme, egyaránt kiemelkedő szerepet játszik a hajtás és a gyökér növekedésében. Számos funkciója közül még a zöld színtestek képzésében betöltött szerepe érdemel kiemelést.

Molibdén: enzimalkotóként a nitrogén hasznosulásában van fontos szerepe. Ismert (de nem tisztázott) még a foszforral való szinergizmusa is. Az alapvető makroelemek közül kettőnek a hasznosulásával is fontos kapcsolatban áll, jelentőségét tovább fokozza, hogy másban is tölt még be szerepet.

Bór: a bór kiemelkedő szerepe a megtermékenyülésnél van, de mégis meg kell említenem, mert kisebb jelentőséggel, de sok másban is ott van, és nagyon rosszul mobilizálódik a növényben, szóval a kis dózisú, de folyamatos ellátás igen fontos. Figyeljünk oda, hogy a bór túladagolása a legkönnyebb, ezért finoman és könnyű kézzel adagoljuk, illetve válasszuk a használandó tápoldatot.

Gyakorlatilag majdnem az összes általánosan ismert és használt mikro- és makroelemet felsoroltam, ebből gondolom érezhető, hogy nem egy speciális koktélt kell keverni ilyenkor, hanem sokkal inkább egy nagyon általános, mindent bele jellegűt. A makroelemeket illetően valamilyen szintű foszfor túlsúllyal érdemes tápoldatozni, mikroelemek tekintetében nyugodtan használhatunk valami általános tápot. A lényeg, hogy lombon keresztül tápláljunk, közvetlenül a felhasználás helyén. A hajtásnövekedés kezdetére az intenzív a legjobb kifejezés, szóval nem kell túl tömény permetlevet keverni, de érdemes (más okból is) rövid permetezési fordulókat alkalmazni. Én időjárás függően, kb. 1 hetes fordulókat használok. Ha lehűlést mondanak, vagy rossz időt, akkor mindenképpen lombtrágyázok, akkor is, ha klasszikus növényvédő szert nem kell éppen kijuttatnom.

 

Javaslat és dózis

Számos nagyon jó gyártó nagyon jó terméke áll rendelkezésünkre, első sorban szokásomhoz híven az általam használt Fitohorm alapú megoldást fogom leírni (zárójelben pedig a kelátképző típusa). Nem linkelem be külön-külön a termékeket, csak a Zöldség Extra-n írt bejegyzést, a Növénytáplálás gyakorlatban-t. Összefoglaló táblázat ezen bejegyzés alján.

 

Fitohorm (EDDHSA)

Fitohorm Komplex Plusz 30-35 gramm/10 liter

Ez így önmagában is megállja a helyét, (leszámítva, hogy nincs benne magnézium) de tovább tudjuk emelni a minőséget, ha teszünk bele Fitohorm Turbo Magnéziumot is 100 ml/10 literbe. Magnézium, plusz igen sok foszfor, amiből jut még a gyökérnek is. Érdemes kiegészíteni Fitohorm 40 Ca nitrogénmentes tápoldattal is, most még elég 40-60 ml/10 liter.

Tehát összesítve: Komplex Plusz+Turbo Magnézium+40Ca (javasolt megoldás meleg idő esetén)

Alternatív megoldás lehet még:

Fitohorm 30 P foszforoldat 100 ml/10 liter, plusz 39 K kálium oldat 40-60 ml/10 liter plusz 24 Mg magnézium oldat (kén is van benne) 100 ml/10 liter plusz 40 Ca 40-60 ml/10 liter plusz Mikromax 50-60 ml/10 liter.

Tehát 30P+39K+24Mg+40Ca+Mikromax. (javasolt megoldás hideg idő esetén)

 

Huminisz (Solvitis, EDDHSA)

Egy figyelemre méltó termékcsalád is jó megoldást kínál(hat), részletes leírás itt: Solvitis.

A Solvitis NPK 4-4-11 plusz Solvitis Mg. Csalóka az oldatok neve, nem csak makroelem és magnézium, utóbbiban benne van más is, köztük a növekedés szempontjából fontos réz, cink is. Sajnos kalciumos verziót ebből sem tudtam összerakni, mert a kalciumos oldatukban sok más is van, többek között rendes adag bór, és a kettő együtt már sok volna.

Tehát NPK 4-4-11+Mg.

 

Kwizda (EDTA)

Hát, ebben a helyzetben csúnyán le van maradva a Kwizda, igazán jó koktélt nem tudtam összerakni a termékeikből (hangsúlyozom, lombtrágyáról van szó)

Esetleg a következő, de szerintem túl magas lesz a végén a nitrogén szint: Microplant+P45+Kalcium. Dózist nem írok, sajnos a Kwizda oldala finoman fogalmazva is információ szegény, a kalciumban konkrétan nem is írják, hogy mi van.

 

Kertészek kis/nagy áruháza

 Mondanám még a kedvenc oldalamat, a http://www.kerteszekaruhaza.com-ot, de csak elméletileg van webáruházuk, nekem még nem sikerült megtalálnom az oldalukon, pedig igen jó termékeik vannak.

Van még pár igen jó gyártó, de sajnos a termékeikből nem sikerült összerakni a szerintem jó koktélt. Ha valaki mégis nézegetné, mi van, akkor tessék:

Damisol (EDTA)

Gazdabolt vízoldható műtrágyák

 

 Az index fórumban érkezett a következő hozzászólás memorix-tól. Informatív, érdekes, az Amalgerol mellett a (sokat emlegetett) alginit, illetve a perlit is kifejezetten figyelemre méltó. A hamus cikket illetően ajánlom mellé az általam írt bejegyzést a hamuval kapcsolatban.

amalgerol: (talaj javítás, fagyási sérülés, kondicionálás, termés hozam növelés)

http://agronaplo.hu/files/file/2012/Cheminova_Talaj_es_novenyorvoslas.pdf

alginit: (talaj javítás, termés hozam növelés)

http://alginit.hu/index.php/hu/felhasznaloknak

kertészeti perlit:

http://www.magyarperlit.hu/termekek/kerteszeti-perlitek/

talaj javítás, hamuval, banán héjjal

http://divany.hu/eletmod/2013/07/01/novenygondozas_hamuval_bananhejjal_szappannal-valoban_mukodnek/

zeolit:

http://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=374%3Aaz-eltet-zeolitok&catid=402%3Atapanyag-utanpotlas&Itemid=127&lang=hu

Meliorit:

https://www.google.hu/search?q=Meliorit&espv=2&biw=1067&bih=517&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwjKmIDz5rTMAhUH1ywKHfs4CpgQsAQIJQ&dpr=1.5

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyumolcsextra.blog.hu/api/trackback/id/tr978660804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása