A gyümölcstáplálás blogja - az egészségért és ízért

Gyümölcs-EXTRA

Gyümölcs-EXTRA

A virágzás tápelemei

2016. március 29. - CsendPenge

Lassan mindenhol, minden fajtán megpattantak a rügyek, számos fán pedig már a virágok is elkezdtek pompázni, hogy a gazda szemét hizlalják :) Ha tavaly nem tettünk meg mindent, hogy megfelelő állapotban, tápanyagokkal kellően feltöltve zárják-kezdjék az évet a fáink, akkor talán még nem késő, hogy pótoljuk, ami elmaradt. Ha mindent megtettünk, akkor is érdemes odafigyelnünk a virágzó növényeinkre, mert sajnos minden igyekezetünk ellenére is előfordulhat, hogy hiányzik egy-egy tápanyag, és hiába van meg majdnem minden, ugye a láncban is elég, ha egyetlen láncszem elszakad.

A tavaszi virágzásban 3 tápelem van, amivel támogatni tudjuk a fáinkat, hogy biztosabban termékenyüljenek a virágok, és legyen belőlük gyümölcs.

1. Rögtön a közepébe vágok, és a virágzás legfontosabb mikroelemével kezdem: a bórral. Ahogy a többi tápelem, a bór is részt vesz a növény számos élettani funkcióiban, de a legkiemelkedőbb szerepe a virágképződésben, a virág részeinek fejlődésében, megtermékenyülésében, illetve a magképzésben van. Rögtön ki is emelném a megfelelő bórellátás méltatása mellé, hogy a mérgezési koncentrációja az egyik legalacsonyabb a mikroelemek között, szóval csak óvatosan vele! A bórral kapcsolatban még annyit, hogy rossz hatásfokkal vagy egyáltalán nem mobilizálódó elem, így a célirányos bór táplálás hatásfoka igen magas lehet.

A megoldások:

Fitohorm Polybór 140 és PolyBór Plusz (ebben vannak egyéb mikroelemek is) az egyik és első, mégis csak félszívvel tudom ajánlani, a nagyon magas bórtartalom miatt. Persze kevesebbet használva nem lehet probléma. Jobb, ha ősszel feltölti a gazda a fákat tápanyaggal, és akkor virágzásban nem kell kínlódni és kockáztatni a túladagolást. Ha viszont virágzásban kell kijuttatni a bórt, akkor pontosan és visszafogottan adagolva ez a megoldás, már csak azért is, mert nincs benne nitrogén.

Fitohorm MikroMax és Fitohorm Szőlő-gyümölcs a két másik multi jellegű megoldás, nincs bennük túl sok bór, de van bennük sok más. Sajnos ami igazán szükséges volna, az viszont nincs, de erről majd később (lásd lejjebb).

Solvitis Bór Extra - ez is csak bór és más semmi :)

Fitohorm 10 B bóroldat - a legegyszerűbb és talán legnagyszerűbb megoldás, mert korrekt a bór tartalma, és nincs nitrogén benne.

Fosfitex Ca/B - Egy igen jó megoldás, leírása szerint "egy biológiailag aktív kalcium-bór oldat lombtrágya". Kifejezetten tetszik, hogy van benne foszfor is, arról kicsit alább, hogy miért. A kalcium nem sok vizet zavar, jelenleg nincs jelentősége. Részemről ez az egyik ajánlott megoldás.

2. A virágzás és megtermékenyülésnél még a foszfor játszik szerepet, persze a foszfor mindennél szerepet játszik, hiszen az ADP és ATP molekulák (energia transzfer) nélkülözhetetlen építőeleme. Ennek megfelelően igen könnyen mobilizálható elem, hiánya később jelentkezik csak, akkor is az idősebb leveleken. Érdemes ezt megelőzni, nem véletlenül az egyik alapvető tápelem.

Fitohorm Turbo Foszfor (Starter)- nem egy túl hatékony megoldás, mert sajnos tartalmaz nitrogént is, és káliumot. Ebben a fenofázisban nincs szüksége káliumra a növénynek (kivéve ha extrém kálium hiányban szenved), illetve a nitrogén "nyújtó", növekedés serkentő jellege is káros lehet, mert egy hajnali fagynak így jobban ki van téve.

Fitohorm 30 P foszfor oldat - hát, ez is foszfor, de ebben még több a nitrogén, kevesebb foszfor mellett.

Fitohorm Turbo Magnézium - nitrogén mint a Starterben, nagyon magas foszfor szint, és sok magnézium (aminek ebben a fenofázisban gyakorlatilag nincs szerepe)

Nos, a fentiek a nitrogén tartalmuk alapján nem igazán megoldások.

Szerencsére nagy a piac, és vannak még jó gyártók. :)

Fosfitex Mg - a leírás szerint "magas magnéziumtartalmú biológiailag aktív oldat lombtrágya". A magnézium most nem sok vizet zavar, a lényeg a jó sok foszfor.

3. Ha már virágzás, akkor meg kell említenem a virágzás rémét is, a fagyot. Ez ellen két dologgal tudunk küzdeni (már ha tudunk). Az egyik a kén, mint tápelem, amelynek egyes források szerint szerepe van a fagytűrő képesség szabályozásában.

Hát, itt az a visszás helyzet állt elő, hogy a Fitohorm termékek közül csak egyet, de egészen mást tudok javasolni egy kis kén kijuttatására.

Fitohorm 24 Mg magnézium oldat - nos, itt a magnéziumnak gyakorlatilag nincs szerepe, ellenben a mellette lévő kénnek igen. További előnye, hogy nincs benne nitrogén.

+1 A fagy ellen a másik, ami segíthet, az a Kwizda terméke, a Wuxal Ascofol, egy növényi biostimulátor, számos növényi hormonnal, és igen jó beltartalommal. Sajnos, van benne némi nitrogén, de nagyon alacsony szinten, szóval még elmegy. Nem linkelem közvetlenül a gyártó oldalát, mert - nem tudom, miért - jelenleg nincsenek kint a termék részletei.

Hormon tartalma: citokinin, gibberellin, auxin, betain.

Van még benne 2,5 % N + 1,25 % K2O, meg 0,8 % S, 3,0 % B, 0,14 % Ca, 0,0003 % Cu, 0,003 % I, 0,005 % Fe, 0,8 % Mn, 0,05 % Zn.

Szóval ezzel gyakorlatilag a ként is kipipálhatjuk, és a bórt is!

Ha én választanék, akkor részemről a következő recept menne a permetezőbe, aztán a fákra, virágzásban egyszer, illetve ha fagy közeleg akkor is.

Wuxal Ascofol+Fosfitex Mg.

Ugye az Ascofolban van kén, illetve bór, és növényi hormon, a Fosfitexben pedig foszfor. Fagy esetén mindenképpen ez a kombináció, de legalább az Ascofol.

Alternatív kombináció még a Fosfitex Ca/B plusz Fitohorm 24 Mg. Gyakorlatilag ez is a bór+foszfor+kén kombináció.

Dózist illetően mindenből az előírt adagolást javaslom kivételesen. Még egyszer: a bórt könnyű túladagolni, illetve a virágok is érzékeny szervek, ne perzseljük le őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyumolcsextra.blog.hu/api/trackback/id/tr698530356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása